Amikor

 2011.02.27. 21:16

 

Nemes Nagy Ágnes:

 

AMIKOR
 
Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal, elhihessem
.

 

 

Ma kaptam.

Vígasztaló, hogy kaptam - volt kitől kapjam, s tudta mire van szügségem, s még a nyelvet is ismeri, amin elér...

Köszönöm.

 

Címkék: vers nagy ágnes nemes vigasz

Lelkigyakorlat és csoki

 2011.02.21. 12:02

Egyszer volt, hol nem volt egy kislány - na, jó, nem is olyan kicsi.... Aki az első lelkigyakorlatos élményéből származóan, minden lelkigyakorlatra bepakolt egy naaaaagy tábla csokit: mondván el jön az a nap, amikor a csoki vigasza szükséges a lelkigyakorlat folytatásához. Igaz, olyan élménye is volt, hogy a lelkigyakorlat végén odaajándékozta valakinek, mert közben valahogy nem kellett....
Idén februárban is lelkigyakorlatra készült - s úgy döntött, most nem visz magával. Illetve vitt, de útközben elajándékozta.... Még azt is, amit kapott.... Így a csoki kapaszkodója nélkül érkezett meg.

És azon a napon, amikor eszébe jutott, hogy na, ilyenkor jönne jól.... talált egy csokit a sámlija mellett.
Egy tört csokit.
Amit ő soha nem mert volna ajándékozni.... hisz: "ha az egészet nem tudom odaadni....", "ugyan, mit szól hozzá a másik..."
 
S lett ez lelkigyakorlatának egyik vezérfonala: Igen, így, törve is tud ajándék lenni.
 
Köszönöm, Mari!

Címkék: ajándék csoki lelkigyakorlat

"...nem halt meg, csak alszik..."

 2011.01.26. 10:59

Illetve most aludta ki magát, s mondom: "Talita kum!"

Címkék: talita kum

Kívánság

 2010.05.15. 09:51

Ha valaki köszönt ma, kérem mellőze a Halász Judit féle énekelt verziót.

Mert nagyon útálnám, ha "még sok ilyen szép napom" lenne!!!!!!!!!!!

30 nap

 2010.04.01. 11:57

Volt egy hónap,
- Amikor minden este megkérdezte valaki, hogy hogy vagyok, és a "jól vagyokon" túl is meghallgatta a választ.
- Amikor szimmetrikus kapcsolat épült, barátság mélyült beszélgetésekben, hallgatásokban.
- Amikor beszélhettem és hallgathattam semmiségekről, futó napi felhőkről épp úgy, mint legbelső történésekről.
- Amikor nem valami ködös, valószínűtlen messzeségben imbolyogott Isten vezetése, hanem emberi módon mutatkozott meg: ember által jött közel, emberalakban öltött testet, és a Logosz emberi szavakban vált érthetővé és élhetővé.
- Amikor volt néhány plusz odafigyelést igénylő feladat, de annyi örömet hozott, ami nem állt arányban a befektetett energiámmal; nem ettől lettem értékes - de gazdagabb lettem.
- Amikor alkothattam, s örömet hozott az alkotás: felcsillanó szemeket, néma gesztusokat.
- Amikor azt adhattam, amit adni tudok: elég volt szolgálni és hallgatni.
- Amikor fel tudtam menni misére nap mint nap munkám végeztével, s úgy ott lenni, hogy az jelen-lét volt, nem feladat. Nem volt (nagyon) ciki sírni vagy épp köhögni.
- Amikor nem csak az agyamig jutottak el a prédikáció szavai, s volt helye a reflektálásnak.
- Amikor tudtam a "Te" felé lépni félretéve  a félelmeim.
- Amikor nem gépnek, hanem embernek érezhettem magam. Nem kellett szégyelnem tört valómat; múltamat, álmaimat- vágyaimat a jövőről, sem jelenem, amikor sokszor csak a szó  még a "több", a jobb.
- Amikor "bábáskodhattam" Isten közelében, együttműködve vele - ha csak a körülmények formálásával is, vagy azzal, hogy hallgatok, jelen vagyok.
- Amikor nem ítéltek meg/el sem tetteim, sem szavaim sem szándékaim szerint.
- Amikor dadogásom értő fülekre talált, sebeim pedig "gyöngéd érintésre"
Volt egy hónap.... ami erőt ad/hat a kövtkezőkre.
 
Köszönöm.
 

Címkék: köszönöm

A forradalmat úgy definiálom, hogy a hatalom végleges eltörlése, mégpedig erőszakmentesen, hiszen az erőszak a hatalom egyik megnyilvánulási formája.

Amikor a hatalmi elit irányítja és vezényeli le a folyamatokat, azt inkább puccs-kísérletnek nevezhetjük. Még akkor is, ha az alájuk rendelt tömegek (hasonló irányba mutató, de alapvetően) más irányú megmozdulásait a maga kénye-kedve szerint manipulálva olybá tűnik, hogy valamiféle társadalmi konszenzus van a dologban. A cél ilyenkor ugyanis mindig a hatalom átmentése, kiszélesítése.

Sajnos kis hazánkban úgy hozta a történelem, hogy a feudalizmust a nemesség irányításával, a kommunizmust meg a párt vezetésével akarták eltörölni. Sikertelenül. És kényszerűségből mi ezeket forradalomnak hívjuk, mert nem jutott jobb, mert nem jutott más… 

És ezt ünnepeljük? Igen,  és ehhez méltó az ünneplésünk is. Kordon mögött, a himnusz alatt füttyögve, vagy épp a választási kampány részeként.

utószó

 2010.03.06. 18:12

Borgese-nek van egy novellája, valahol az éteri világban játszodik, ahol sok ezer év után találkozik Káin és Ábel, és leülnek beszélgetni. Azt kérdezi Ábel Kaintól:

"- Emlékszel, hogy te megöltél engem?

- Nem, nem emlékszem. Hogy volt? - kérdezi Káin.

- De jó, hogy ezt elfelejtetted Káin - mondja neki Ábel -, mert ameddig a bűntudat tart, addig tart a bűn is."

...

 2010.03.02. 19:36

Mi csak azt akarjuk, hogy szárnyalj!

Mondták a sündisznónak, és belerugtak.

Téli Olimpia

 2010.03.01. 23:23

Most, hogy vége az Olimpiának,  és álmatlan éjszakáim felszabadultak, jöhet egy új bejegyzés?
 

Az utolsó esemény egy igen nívós jégkorongdöntő volt a két nagy rivális között: Kanada-USA. ( Az eredetileg esélyesnek gondolt oroszok nem jutottak be....) Kemény védekezés, ütközések, feszültség. Látványos meccs volt, kevés góllal és kiállítással, és persze hosszabbítással. Még a végeredmény is – hacsak azt nézzük és a csatát nem – a papírformát hozta.

Egy dolog volt meglepő. A bíróállítás. A négy csíkosruhásból három a hazai csapat honfitársa volt. Kétségtelenül profik, és a játékvezetők elitjéhez tartozók, de akkor is kanadaiak!*
Képzeljünk el például, hogy a budapesti rendezésű Olimpián a magyar-szerb vizilabdadöntőt két magyar bíró vezeti…
Ugye, hogy elképzelhetetlen?
 

A kérdés már csak az, mit csinálok ezentúl éjszaka???


*Teljesen korrekt, amolyan NHL-esen megengedő volt a játékvezetés.

 

 

Címkék: bíró álmatlan

Az enzimek olyan folyamatokat katalizálnak a szervezetben, ami nélkülük is végbemenne, de ezekkel a vegyületekkel sokkal gyorsabban. De ha az enzim aktív magjához egy inhibitor kötödik, akkor az foglalja le és nem képes a reakcó felgyorsítására. Ha ez a vegyület kompetitiv inhibítor, akkor visszafordítható a folyamat - azaz a kötödés megszüntethető, és az enzim újra képes ellátni feladatát

Holnap hamvazószerda.

Keresem azokat a pontokat, ahol olyan kötödések vannak, amik gátolják bennem a reakciókat; passzívvá tesznek. Keresem, hogy ezek közzül melyik az, amelyik visszafordítható a kötődés megszüntetésével.

Az jó, hogy sokan nagy elhatározásokkal érkeznek ide. Noha sokszor a nyitottság elég lenne - és legtöbbször pont ez hiányzik. Ilyenkor - hacsak közben nem módosít a hozzáállásán,- csalódottan távozik. Mert.... az Isten nem úgy ugrál, ahogy szeretné...

Az is jó, hogy önmegtagadás gyakorlatait is végzik a lélek gyakorlataival egyszerre. Ami viszont mindig megdöbbent, az a saját korlátok komolyan nem vétele.... Igy önmagából csinál bohócot - az Isten nevében....

 

A hóördög

 2010.02.12. 15:10

Tegnap, valamikor késő este, munka után kimentem sétálni. Tele volt a fejem.... is.

Majd félméteres szűz hóban bandukoltam, ami valami egészen különleges érzés: ahogy sejtelmesen világít a hó, körülölel a csend, és csak lépteim nesze az, ami megtöri - de az is úgy, hogy beleillik, nem zilálja szét, hanem részévé válik.

Elfáradtam. Leültem - s ha leültem, hát le is feküdtem. Arcomba hulltak a szállingózó pelyhek.

És igen, ahogy kitárt karral feküdtem a hóban, lassan mozdult a kezem  "angyalkázni". Ahogy felálltam.... megláttam az ott hagyott képet. Sokáig néztem.

Aztán hirtelen mozdulatokkal szarvakat rajzoltam és patákat. Ennél is megálltam pár percre.

És....  én nem tudtam újra angyalkává formálni.

De délelőtt elmentem ismét arra. Az éjjel hullott hó kiigazította.

"Ez a magától: ez a Kegyelem." 

/ http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_180.html /

... Ebből persze életemre nézve nem vonok le következtetést....?!

Címkék: ördög angyal reményik

Mor von Dír

 2010.02.08. 11:42

Miért, hogy (majdnem) minden itt megforduló vendég megfogalmazza:"de jó lehet itt lakni!"

És igen jó...

Csak azt felejtik el, hogy itt is megvannak ugyanazok a dolgok, amik a hétköznapokhoz tartoznak: takarítás, mosogatás, ami elromolhat az itt is elromlik, ide is érkeznek "nehéz" emberek...

Persze, azért (is) vagyok én itt, hogy ezekről megfeledkezhessenek.... Egy "multifunkcionális házitündérkének" ez a feladata, hogy amíg a lelkigyakorlaton vannak, vagy épp szabadságukat töltik, ezekkel ne kelljen foglalkozniuk, hanem testben- lélekben feltöltődve tudjanak visszatérni  ők is a mindennapokba.

Csak aki nagyon elszáll, annak jelzem, hogy nem ugyanaz itt lakni és dolgozni, mint vendégként itt tölteni néhány napot. Mert nagyon nagy csapdának érzem, hogy összetéveszti, s egy olyan idillikus képet dédelget magában, ami a valósággal nincs köszönőviszonyban sem...

Címkék: vendég háttér lakni

Nem értem...

 2010.02.05. 10:45

miért mindig egyszerre akarnak meglátogatni az ismerőseim???

/És persze akkor,amikor amúgy is el vagyok havazva, és inkább nyugalomra és egyedüllétre vágyom, mint hulla fáradtan vendéglátósdit játszani a szabadidőmben is./

Most hétvégére hárman jelentkeztek be.

Olyanok, akkikkel jó lenne külön - külön időt tölteni, de együtt - háááááát necces. És így olyan logisztikát kíván tőlem, ami már meghaladja a képességeim.

Legföljebb összehozom őket: hátha jól elvannak egymással is!

/Vagylemondomazösszesetponthúúúúúúúúúúú/

Címkék: vendég logisztika

Könyvtár

 2010.02.03. 14:01

A pécsi belügyeket nem követem, az információk csak hallomásból származnak, hátterüket nem ismerem, nem jártam utána....

Szeretem a könyvtárakat... Mióta az eszemet tudom - na jó, szóval mióta olvasni tudok, mindig jártam könyvtárba. Már az illata is jó érzést kelt bennem. Furcsa, egész más, mint egy könyvesbolté, ahol új könyvek sorakoznak a polcokon, a könyvtárban a régi könyvek semmihez sem hasonlítható illata vár. Szeretek böngészni a kötetek között.... végigsétálni a polcok között.... válogatni, hogy épp melyik könyv szólít meg arra, hogy elolvassam, elmerüljek világában. S jó keresni egy adott könyvet: vajon meg van-e, vagy várni kell rá...

Mióta ide költözem, nem jártam könyvtárba. Valahogy mindig kimaradt a városi kirándulásokból, beszerző körutakból. Az internetnek és az elektronikus könyvtárnak hála, sok minden elérhető néhány gombnyomással is. De hiányzott a könyvélmény...

Így rászántam magam, és  tegnap Pécsen beíratkoztam a könyvtárba. Méghozzá a Csipkefa gyermekkönyvtárba. Hogy miért? Mert Pécsen összevonják a könyvtárakat, és így az év folyamán mindegyik felnőtt könyvtár költözik, s hosszabb ideig zárva tartanak (hónapokig).... A könyvtárosok számára is követhetetlen időben és sorrenben. A megyei könyvtárban javasolták a gyermekkönyvtári tagságot: így ugyanis könyvtárközi kölcsönzéssel mégis elérhető az anyaguk (ha tudom, melyik könyvet keresem.)

Első alkalommal nem éltem ezzel a lehetőséggel, hanem boldogan vetettem bele magam azokba az "ifjúsági-könyvekbe", amik a polcokon sorakoztak. Jó volt újra az ismerős címekkel találkozni, és felidézni a régi könyvélményeket.

Este a Titkos kertbe tettem kirándulást Burnett könyvével. Tudom, amikor először olvastam, hónapokig játszottam belőle. Még ma is megcsiklandozta a fantáziám. Jó volt.

 

 

 

Címkék: élmény könyvtár összevonás

Levelet írtam

 2010.01.23. 19:35

S már is helyesbítenem kell: nem levelet, emailt. Pedig nosztalgiával emlékszem még arra az időre, amikor borítékot címeztem, bélyeget ragasztottam s úgy adtam fel a - ha fontos volt ki tudja hányszor újraírt - levelet; aztán pedig lestem a postást, mikor érkezik válasz rá.

Szóval ma emailt írtam - és fülemben csengett Tatjana levelének eleje:

"Я к вам пишу - чего же боле?
Что я могу еще сказать?
Теперь, я знаю, в вашей воле
Меня презреньем наказать.
Но вы, к моей несчастной доле
Хоть каплю жалости храня,
Вы не оставите меня."

(csakazéris oroszul!)
 

és vége( na, erre már nehezebb lenne rákeresni!): "Vagy tépd szét ezt az álmodást kemény szóval. Megérdemlem. Végeztem! Átfutni nem merem" , bár a téma teljesen más.

Most jön az aggódás azon, hogy vajon értette-e. Vajon az ő nyelvén sikerült-e megfogalmaznom... Válaszol-e? S ha igen, akkor mikor?

S az utóbbi kérdés nyomán indult el a fantáziám: vajon, ha a középkorban elküldtem volna egy hasonló levelet (ez kb.250 km távolságra ment) mikor érkezett volna válasz?

Na, jó, akkor KÉT HÉT TÜRELEM.... ???

Nem lehetne még ma este?!

 

Címkék: levél türelem tatjana

A Magyar kultúra napja

 2010.01.22. 14:11

Kölcsey Ferenc (A Kölcsey Ferenc c. diafilm részlete)

 
 
 
 
 
 
 
 
Kölcsey Ferenc:
 
Himnusz

 

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.

Ezen felbuzdulva, megpróbáltam elmondani végig a Himnuszt....

Elakadtam. Több mint "ciki".....

Neked megy?

 

 

 

 

Címkék: himnusz kölcsey

Magyar Katolikus/kaotikus PR

 2010.01.21. 14:08

Hírszemelvények:

1. Földrengés Haitin.

2. Másnap ott a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata.

3. Megérkezett a Református mentőcsapat.

4. Az adományvonalon 17 millió forint gyűlt össze.

(....)

A katolikus krónikában megjegyezték, hogy van egy számlaszám (amit nem mondtak el), ahová a Karitasz várja az adományokat. Sehol másutt nem találkoztam ezzel a lehetőséggel.

Biztos, hogy jól csináljuk?

Címkék: pr segítség mentőcsapat

Kánai...

 2010.01.17. 11:31

Teljes méretű kép megtekintéseValaki észrevette...

S bár a víz is oltotta volna szomjam, borrá változtatta.

S lett a hétköznapból  - ünnep.

"Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.”
(Albert Schweitzer)
 

Köszönöm Bóbi!

 

Én csak a fenntartható rendre vágyom...

 

 

Megvalósulhat ez egy háztartásban?

 

 .... rémlik valami fizikai tanulmányaimból, hogy még zárt rendszerben sem.

 

De nem adom fel!

Címkék: rend háztartás

Telefon - második felvonás

 2010.01.16. 15:37

Bemegyek az üzletbe, kivárom a sorszámom, ami most egy normális eladóhoz irányított.

Kis türelmet kér: hirtelen szerver-leállás kb. egy óra múlva, ha visszajönnék.... Na, még szerencse, hogy itt kezdtem - volt még más elintéznivalóm a városban.

Új sorszám - "régi" szöszi eladó..... Okulva a múltkori esetből már felkészülve, mondom a készülék típusát, amit szeretnék. Beüti hozzá a számom és....Kiderül, hogy csak meghatalmazással vehetek új készüléket (céges flotta).

Hogy ezt a múltkor nem tudta mondani irgum-burgum!!!!

Így lesz harmadik felvonás is.

Ott már vér is folyik egy jól megírt drámában... 

Címkék: telefon

Szombat esti láz

 2010.01.09. 13:30

Van a náthának egy speciális fajtája, ami időről időre előjön - és már naaaaaaaagyon útálom: amikor nem kaptam el senkitől, nem fáztam meg/fel és mégis hőemelkedéssel, fejfájással, gyengeséggel, takonykórral küszködöm.

Szeretethiányos nátha - így hívom.

Akkor jelentkezik, amikor épp semmi nem "elég jó" amit és ahogy csinálok "Mikor talán már minden elveszett, sok jóságomból nem maradt meg semmi"; amikor az egyedüllét magánnyá korcsosul; amikor a pihenés tengi-lengivé válik és nem felüdüléssé; amikor "nem tudom már magamat szeretni".

Ami viszont jó, hogy mióta tudom a gyógyszerét, gyorsan gyógyul....

Elég, ha felismerem, hogy ez most "csak ennyi".... és tudatosítom.

Elég, egy bögre kakaó mellett elüldögélni vele... És Vele, mert Ő tudja azt a békét megadni, amire a jól-léthez  szükségem van. " De itt van és olyan jó a kezed."

.... azt hiszem, főzök egy kis kakaót.

Teljes méretű kép megtekintése

Kérsz?

 

 

 

 

PS: Az idézeteket Ady E. Becéző, simogató kezed című verséből vettem.

Címkék: nátha ady szeretethiány

 

Only historians can do that.
/ Samuel Butler /

... a gyengébbek kedvéért, akik hozzám hasonlóan nem beszélnek angolul:

"Isten nem mindenható, hisz nem tudja megváltoztatni a múltat. Erre csak a történészek képesek."
 

Megjegyzéseim:

1. Én is tanultam történelmet.

2. Néhány ismerősöm is. Olyan is, aki nem tanult.

3. Miért kellene megváltoztatni?

Sokszor - úgy tűnik - elég ha meg tudjuk magyarázni vagy filozófiát tudunk hozzá gyártani.

4. Nincs olyan, amit meg ne lehetne magyarázni...

5. Bár ehhez már teológia is kell...

6. Teológiát is tanultam.

De mivel " aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s ime újak keletkeztek" / 2 Kor.5.17/ ideje abbahagynom a magyarázkodást....

 

Címkék: történelem magyarázat

Névnapi

 2010.01.06. 23:20

Teljes méretű kép megtekintése

"Azért találták fel, - emeljünk kalapot! -  
Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot:   
Másképp a szeretet közülünk kihalna;    
Mert a halandó, nem lévén alkalma,       
Sohasem óhajtaná embertársa javát,     
És akkor az élet nem érne egy kovát."   
(Arany János) 

 

Hogy mikor lett számomra Attilából Atis-bátyó?

Az első általa vezetett lelkigyakorlat után? Nem, akkor még nem.Talán amikor elkísért felvételizni a Thalassába... Vagy amikor a Hűvösvölgyben egy sör mellett  beszélgettünk,  pingpongoztunk a szavakkal.... Vagy levelezésünk hozta ezt a megszólítást? Vagy a kazánházi nagy beszélgetésekben éreztem meg valamit abból, hogy arra a közelségre, amit Vele tapasztalok, a testvérbáty a jó kifejezés?

Nem tudom...

Atis-bátyó, Isten éltessen!

 

 

Címkék: jókívánság névnap

Telefon

 2010.01.06. 13:16

Szóval, január 16-án megváltozik a mobilszámok formátuma - tudjátok +36......

Ennek örömére rászántam magam a készülékcserére - ha már át kell irjam a számokat, akkor majd átírom az új készülékben. Lassan négy éves az a készülék, amit használok eddig használtam, és bizony már a haláltusáját vívja.

Be is mentem a legközelebbi üzletbe, kivártam a sorom. Az amerikai mosolyú szőke szépség a pult mögött  le is pakolt elém rögtön nyolc dobozt, és kezdte magyarázni, hogy melyik mit tud. Valahogy így: 

"Ez a kedvencem, olyan kis cuki, elfér a nesszeszerben is, és lehet vele fényképezni, meg lejátszik mindenféle zenét - érted?" (Nem tudom mikor tegeződtünk össze, ebben a kontextusban kicsit zavart. Ahogy a stílus is - elszoktam tőle)

Bólogattam, hogy értem, s próbáltam közbevágni: Én csak egy alapgépet szeretnék, amivel telefonálni lehet, nem kell hogy mást tudjon.... De ő zavartalanul bontogatta a következő érintőképernyős csodát. Megismételtem egy kicsit erőteljesebben az előzőt: Én olyan telefont szeretnék, amivel telefonálni lehet.... Nagy szemeket meresztett, kicsit visszavett a mosolyból, de folytatta a bemutatót.

Nem, nem kell, érintőképernyős. Nem kell, hogy fényképezzen. És arra sincs szükségem, hogy egyben MP3 lejátszó legyen. Csak telefonálni szeretnék vele.... Van olyan készülék?

(....)

"Ööööö sajnos elkapkodták...."

Még szerencse, hogy így mondta. Kezdtem magam őskövületnek érezni abban, hogy arra akarok használni valamit, amire való...

 

Címkék: telefon

süti beállítások módosítása