Egyszer volt, hol nem volt egy kislány - na, jó, nem is olyan kicsi.... Aki az első lelkigyakorlatos élményéből származóan, minden lelkigyakorlatra bepakolt egy naaaaagy tábla csokit: mondván el jön az a nap, amikor a csoki vigasza szükséges a lelkigyakorlat folytatásához. Igaz, olyan élménye is volt, hogy a lelkigyakorlat végén odaajándékozta valakinek, mert közben valahogy nem kellett....
Idén februárban is lelkigyakorlatra készült - s úgy döntött, most nem visz magával. Illetve vitt, de útközben elajándékozta.... Még azt is, amit kapott.... Így a csoki kapaszkodója nélkül érkezett meg.

És azon a napon, amikor eszébe jutott, hogy na, ilyenkor jönne jól.... talált egy csokit a sámlija mellett.
Egy tört csokit.
Amit ő soha nem mert volna ajándékozni.... hisz: "ha az egészet nem tudom odaadni....", "ugyan, mit szól hozzá a másik..."
 
S lett ez lelkigyakorlatának egyik vezérfonala: Igen, így, törve is tud ajándék lenni.
 
Köszönöm, Mari!